2009. jún. 18. 22:19 - írta kixeyke Olyan rég nem írtam már ide, hogy lassan meglepődnék, ha ezt bárki is olvasná. De azért gyakran gondolok dolgokat. És gyakran gondolom azt, hogy jó lenne megörökíteni a blogomon. Sőt, néha azt is gondolom, hogy milyen jó lenne egy részét az életemnek itt megörökíteni. Úgy, hogy folyamatosan írnék és rendszeresen. Ezt nehezen tudom elképzelni. Pedig ha tehetném, elmesélnék mindent. Elmesélném az elmúlt egy évemet. A szerelmemet, a karrierem minden titkát, zegét, zugát, mindent. Ehelyett be kell telnem azzal, hogy komoly művészi hozzájárulásokkal gazdagítom a kedves olvasók életét és csupa szép dolgokról fogok írni, mint vanília felhő és bodzahab :) Ezzel kívánok mindenkinek jó éjszakát

2009. márc. 30. 21:53 - írta kixeyke Ejnye-ejnye, milyen nehéz visszamászni ide és újra kideríteni, hogy mi is a jelszavam :) Hiába na, rég nem jártam erre. És éppen ebből kifolyólag csak mesélnék és mesélnék. Mindenfélét. Szomorú és nagyon vidám dolgokat...De legszívesebben csak mutatnék képeket pillanatokról. Akármennyi idő is telik el az életemben, úgy gonolom, hogy semmi nem nagyobb ajándék egy meleg tekintetnél vagy egy mosolynál...Ezt szeretném megörökíteni...ezt szeretném ajándékba is adni mindig. Vagy talán az időt magát:) Van itt ötlet bőven!

2009. jan. 6. 22:48 - írta kixeyke Húsbavágó Január...sose szerettem a Januárt. Megint valami el kell kezdeni...valamit ki kell találni...tervet kell alkotni...és közben a tested vacog. Nem simogatja napsugár, nem tölti fel energiával, meleggel a föld, a hangok, mintha minden mély álmot aludna. Te nem tudsz. Nem tudsz, mert sötét van, hideg van és egyedül vagy. Egyedül a világban, az elképzeléseiddel, egyedül a városban. Sehol nem lesz olyan otthon, mint ahonnan eljöttél, ahol még gondtalan voltál, ahol béke van, kacagás, meleg, narancs illat. Ahol még a csipős hideg is csak kacag, nevetve csilingel...ahol még a jövő illata olyan, mint a fűé, ami sokat igér... Kicsi vagy...kicsi ahhoz, hogy karjaid átérjék azokat, akiket szeretsz és kicsi ahhoz, hogy hét mérföldet lépj csizmával vagy mezitláb, akár egy cigány gyerek. Mennyiszer felguritottad már a nagy sziklagolyót a hegyen!Miközben annyi minden mást lehetett volna tenni. Mindig hitegetted magad, hogy csak még most egy picit lazitok, hogy majd később keményen dolgozzak...A Szilveszter pillanata ad is, vesz is el, de leginkább tart egy tükröt magad elé. És ugyan hányan vagyunk elégedettek magunkkal? A tél kegyetlen. Egyformán harap mindenkibe...mint az élet is végső soron...

2008. dec. 14. 18:17 - írta kixeyke Odajutunk lassan, hogy már csak amúgy zoknisan suttogva járkálunk az emberek között. Ugyanis valamit mindig tiszteletben kell tartani, valakinek mindig van valami különleges kivánsága és az egész társadalom tágra nyilt szemmel figyeli, hogy véletlenül mikor szólod el te magad és sérted meg akaratlanul is a másik embert. Mindig van valami. Vagy vallás, vagy bőrszin vagy anyanyelv. Lassan már beszélni is csak jelbeszéddel fogunk...

2008. nov. 23. 21:18 - írta kixeyke ...még ha néha nehéz is. Ámbár Kundera azt is nagyon jól körülirta, hogy mennyire elviselhetetlen tud lenni a lét könnyűsége. Egyszer szeretném, ha már engem is ez foglalkoztatna. Ehelyett folyton-folyvást szembesit az élet azzal, hogy milyen az, ha van valami, ami jó és tetszik és rögtön azután azzal, hogy mi van, ha ugyanezt elveszik...Lehet, hogy ebből tanulnom kell, lehet, hogy ez van nekem megirva...akkor sem tetszik Jó lenne már valahol otthon lenni...sokáig...nemcsak látogatóban, nemcsak átutayóban és semmiképp nem albérletben, nem nálad, sem nálam, nálUNK. Vajon mit gondol a sors? Nem hányódtam már eleget a világban? Ki tudja? Én nem...

2008. okt. 21. 23:14 - írta kixeyke Csak úgy Máraisan kigondolva, néha ki nem mondott vitánk sokkal tisztább és becsületesebb, mint elrontott, kimondott, varázstalan szavak. Sokkal butább és üresebb lenne most a légkör, ha mindent kimondunk, amit gondolunk. Jobb volt ez igy, hogy elhallgattuk...

2008. okt. 6. 23:55 - írta kixeyke Rég nem kiabáltam bele a végtelenbe semmit...Talán ezért is érzem úgy, hogy sok-sok minden van bennem, ami felszabadulásra vár:) Valószinű, ha sokatmondó álmaim lennének, akkor repülnék éjszakánként, mert alúl teljesitem magam. Mindazt, amit tudnék, mindaz, ami bennem van, ott forrik, dübörög bent. És amiatt, hogy ehelyett semmi feladatokat végzek, lassan kiégek, lefáradok. Annyi mindent tehetnék!Miért nem adatik meg a lehetőség?

2008. júl. 14. 23:38 - írta kixeyke Beszéljünk a meghallgatásról. Helyesebben irjunk róla... Az a fajta ember vagyok, aki tiszta szivesen hallgatok meg embereket. Leülök és hagyom, hogy mondjanak el mindent, ami bennük van.Aktivan figyelek és aztán elmondom, hogy én mit gondolok. És lehet, hogy elfogult vagyok, de amit gondolok, annak átalában értéke van és alapja, nem odadobott szavak, nem félvállról beköpött kis mondatok. Amit én mondok, annak általában alapja van, megfontolt szavak. Ezért is esik rosszul, ha a legjobb barátnőm nem ugyanúgy méri fel a dolgok súlyát, mint én. És a számomra igenis nagy és fontos események szerinte csak semmiségek. De azért kapjuk a barátokat, hogy legyen még egy nézőpontunk, nem? :)

2008. júl. 2. 14:53 - írta kixeyke

 Sose fogom már megérteni a világ rendjét... Miért csak a buták haladnak? Miért választanak az emberek maguknak buta barátnőt vagy barátot? Miért nincs igazság? Vagy csak én nem tudom jól, hogy mi hogy kéne legyen?

  Ki  tudja?

2008. jún. 9. 16:12 - írta kixeyke

 

   Az történik, hogy amikor sokat beszélünk egy témáról, mindig kinyílnak a pórusaim annak irányában és mindeféle infót könnyebben felszívok, ami éppen arról a témáról szól, mert nagyon benne vagyok.

   És így jártam most is, mert egyrészt olvasok egy Hrabal novellás könyvet, ami tele van olyan sztorikkal, amik főszereplője a halál, másrészt meg úgy jött haza Linda barátnőm a nyaralásáról, hogy meghalt a nagytatája. És akkor az agyam átállt teljesen erre a sémára. Úgyhogy amikor tegnap néztük a filmet a moziban és egyszer csak elfeketedett a képernyő arra gondoltam, hogy ez kemény, mert egyszer pont így vágják el az ember életében a filmet...És hogy lehet, hogy nem is vagy annyira felkészülve...És ezen gondolkozom azóta is...